Rend és hódok a Jobbik falvaiban - Hegyháthodász

|

Hegyháthodász

Hegyháthodász szinte pontosan Vas és Zala megye határán fekvő, 180 fős falu. A 76-os főút felől megérkezve a Nemzeti Fejlesztési Terv egyik táblája fogad: felújították az egyik helyi nevezetességet, a katonák útját, amely valóban a hadseregek vonulási útvonala volt különböző korokban.

 A kis faluban mindössze egyetlen, kombinált vegyesbolt-kocsma van, a falu szívében viszont szépen felújított harangtorony látható. Hegyháthodász másik végén pedig olyasmit látni, ami nem található meg minden hasonló nagyságú településen: egy százmillió forint uniós támogatásból megépített szennyvíztisztító telepet. A telepet idén adták át, a pályázatot természetesen már jóval korábban nyerték el, ez volt a 2006 óta a települést vezető Dervalics Roland legnagyobb sikere.

Dervalics mindössze 24 éves volt, amikor az előző ciklus elején polgármester lett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjaként. A közgazdász végzettségű Dervalics ugyan Körmenden él, de családilag kötődik a faluhoz, és amikor 2006-ban a MIÉP-Jobbik Harmadik Út országgyűlési képviselőjelöltjeként a környéken kampányolt, kedvet kapott a település vezetéséhez.

“Nem a pártállás volt a döntő, hanem az, hogy ki a jelölt, ahogy a kis közösségekben lenni szokott” - mondja Dervalics. Polgármesterként kezdettől fogva rendkívül aktív, számos pályázatot írt, melyekből összesen 120 millió forint támogatás jött össze a falunak. Ezt honorálták azzal 2010-ben a helyiek, hogy ismét megválasztották, akkor már hivatalosan a Jobbik jelöltjeként, bár a pártnak azóta sem tagja.

 

II. Közbiztonság

Az apró település sokkal kevésbé konfliktusos hely, mint például Gyöngyöspata. Helyi bűnözés szinte egyáltalán nincs, korábban inkább az átmenő bűnözés volt jellemző, vagyis máshonnan érkezettek követtek el bűncselekményeket, illetve előfordultak trükkös lopások is, amikor ismeretlenek különféle fedősztorikkal jutottak be idős emberek házaiba. Az ilyen esetek száma mostanra csökkent, többek között a faluban működő húszfős polgárőrségnek köszönhetően.

 

III. A cigányság helyzete

A falu esetében erről nem lehet szó, itt ugyanis nem élnek cigányok.

 

IV.  Munkahelyteremtés

A polgármester szerint ezen a területen kellene a leginkább javítani. A falu nem sok munkalehetőséget biztosít, a legtöbben eljárnak Zalaegerszere vagy Körmendre, de ott is egyre kevesebb a munka. A környező településeken több olyan gazdaság is bezárt, ahol korábban a helyiek dolgoztak.

A szennyvíztiszító telep építésében ugyan nem vettek részt hegyháthodásziak, de az üzemeltetésnél már valószínüleg fognak. A távlati tervek között pedig szerepel a falu termálforrásának kihasználása - valószínüleg nem egy újabb fürdő formájában, abból már így is bőven van a környéken. A polgármesternek pedig van egy egészen utópisztikus terve is. A falu régen királyi hódvadászoknak adott otthont, innen kapta a nevét is, Dervalics pedig szeretné, ha vissza lehetne telepíteni egyszer a hódokat a faluba.

 

Forrás: www.index.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 18 - 18:00
Szentgotthárd, Rábafüzes felőli bevezető
2012, May 19 - 16:00
Halogy, Faluház (Petőfi Sándor utca 97.)
2012, May 31 - 16:00
Körmend, Jobbik-iroda (Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 5.)