Rossz utat járunk, túl rosszat ahhoz, hogy legalább lélegzetvételnyi szünethez, nyugalomhoz juthassunk. Életünk alakításába pedig már nem sok beleszólni valónk maradt. Mások parancsolnak nekünk és szabják meg korlátainkat.

Mindenki fél, hogy munkahelyéről kirúgják, hogy egy rossz mondat miatt rendőrök viszik el vagy adósságcsapdába kerülve a kilakoltatok érkeznek meg hozzá. Az örökös félelem, amely miatt életünk egyre zaklatottabbá, kiszámíthatatlanabbá válik. A kórházakba pedig sorra veszik fel a betegeket kimerültség, ideggyengeség és különböző problémák miatt. Az ellátás nem emberi, szemben a modern börtönökkel, ahol nagyobb luxus van ma már, mint egy kórházban.
Azért van erre szükség, hogy a politikusaink egy része megfelelő ellátásban részesüljön miután teli zsebbel bevonul a börtönbe.
Szomorú valóság ez. A mi országunk, melyet mi formálhattunk volna, de mintha már semminek nem lenne értelme. A munka hiábavaló, hiszen az adókból a segélyeket fizetik, a nyugodt élet körülményeit biztosítani ebből a pénzből már nem tudják. Akkor minek robotoljon az ember?
A munka után nem az otthon nyugalma várja az embereket, hanem egy újabb feladat: megvédeni a tulajdont: a kiskertet, a házat és a többi értéktárgyat. Egész napos meló ez, mely soha nem akar véget érni.
Ma már a pihenéshez való jogunktól is kezdenek minket megfosztani. Televíziót nem néz az értelmes magyar, ha nem kíváncsi a csöpögős szappanoperára, a magazinműsorok fontos témáira és a Való Világra,amely a fiatal korosztályra igen rossz hatással van, azonban  a csatorna nézettségi rekordokat dönt meg vele.
Rádiót sem érdemes kapcsolni, hiszen a médiatörvénynek köszönhetően ugyan nőtt a magyar zenék évi teljes műsorideje, azonban a minőség még alacsonyabb lett. Nem kapnak teret a nemzeti zenekarok, a nemzeti gondolatok. A Kárpátia is rövid időre keveredett a fősodratú médiába-mint kiderült ez csak egy apró hiba miatt történt és vissza is került a süllyesztőbe. Nem fogunk reggelente Ismerős Arcokra, Kormoránra vagy Dalriadára kelni, amely erőt adhatna minden ébredéskor a kemény nap előtt, helyette továbbra is hallgathatjuk egyesek szárny és hangpróbálgatásait a Mizu, Mizuval vagy a Rágógumi című számaikkal. Egyesek pedig ehhez még asszisztálnak is.
Ez kell ma a népnek, ők örvendenek ma népszerűségnek.
Csak remélni tudom, hogy rövid időn belül változás következik be életünkbe, mert ez így nem sok jóval kecsegtet azok számára, akik élni szeretnének még ebben az országban.

H.A.