I. Wass Albert könyvgyűjtő akció Csángóföldön, Jobbik Ifjúsági Tagozat!

 

 

IT-túra 2011 Csángóföld 

Közel 42 ezer darab könyvet sikerült összegyűjteniük az országban működő Jobbik Ifjúsági Tagozatoknak. Az összegyűlt adományokat a Debrecenből induló kamion, és azt követő busz szállította el Csángóföldre. A buszban, szerte az országból érkező IT-sek utaztak. Ezen utasok között voltunk mi is, Horváth Petra, Reha Balázs és Király Márió a Körmendi Ifjúsági Tagozat küldöttei.

Az utazást 8:27-perckor induló Halászbástya Inter Cityvel kezdtük. Hosszabb utazás de késés nélkül megérkeztünk Budapest-Keleti pályaudvarra. Itt közel másfél óránk volt, amíg a Debrecenbe induló Inter City elindul. Ezen idő alatt ebédeltünk, valamint elfogyasztottunk pár hűsítő italt. Rövidesen eljött az idő, és elindultunk a „Rózsa” névre hallgató vonattal. Amíg Debrecenbe értünk, már-már azt hihettük, hogy kimegyünk az országból. Debreceni állomásra érve, a épülettel szemközti kávézóba sétáltunk át. Itt találkoztunk a Csepregi Ifjúsági Tagozat küldötteivel. Varga Dániel, a Csepregi IT elnöke elmondta, hogy Ők már korán reggel útra keltek mivel Sopronban és Tatabányán csatlakoztak az adott város IT-seihez. Debrecenből közel fél órás késéssel, fél 8 felé indult el a kamion és a buszunk. Az utazás alatt óriási hangulat bontakozott ki. Az összes nemzeti rock zenekar legismertebb számai elhangoztak. A buszozást néha megszakította egy-egy pihenő. A határon mindenkitől elkérték személyigazolványát, valamint a buszt is átnézték. Határt átlépve kevesebb megálló volt, de így is közel nyolc óra kellett amire a Kárpátok hegyvonulatát megláttuk. A röghegységen való átkelés alatt, csodálatos látványban lehetett része annak aki nem aludt el. Csángóföldet elérve kicsit nehezebbé vált a tájékozódás. Nagyon elfáradva és meggyötörve, de megérkeztünk a könyvek célállomására.

A helyi település közel 800 fős lakossal rendelkezik. Ezen emberek közül mindegy 120 fő diák. A községben található egy iskola, ahol a helyi diákság nagy része tanul. Heti három órában tanulnak magyart. A gyerekeknek lehetőségük van tanórákon kívül is magyart tanulni, a helyi Magyarok Háza nevű helyen. Erre a helyre gyűjtöttük a könyveket. Kis pihenő után, megérkezett a kamion is. Csapatmunkában megindult a könyvek átrakodása. Többszöri pihenő után, végül bekerültek az épületbe a könyvek. A pakolásban majd nem mindenki részt vett. A helyi kisiskolások közül jó páran segítségünkre voltak. Rakodás után jöhetett a jól megérdemelt pihenő. A személyzet elkészítette a vacsorát.

A várható indulás hajnali három óra. Az út előreláthatólag 15 órát vesz igénybe, így várhatóan vasárnap este hét óra felé már Debrecenben leszünk.  A vonatunk fél 7-kor indul, szeretnénk elérni. De ekkor…….

Lassan esteledet amikor kimentünk a település egyetlen boltjába. Itt vásárolgattunk, majd elindultunk visszafelé. Útközben találkoztunk egy családdal, akik épp akkor értek haza. Elkezdtünk beszélgetni velünk, nagyon barátságos emberek voltak. Feltűnően jól beszéltek magyarul. Ragaszkodtak hozzá, hogy be menjünk a házukba. Belülről nagyon aranyos, régies stílusú volt. Közel egy órás beszélgetés után, lassan indulnunk kellett. Nem nagyon akartak elengedni minket. A szemükön látszott, hogy nagyon megszerettek minket. Fájó szívvel elindultunk vissza a szállásunkra.

Amire oda értünk megtudtuk, hogy változott az indulás időpontja. Az eddigi helyett, már szombat este 11 óra felé elindulunk. Gyors pakolás, majd vacsora készítés. Nagyon hangulatos szalonnasütés volt az utolsó programunk.

A hazautazástól már előre tartottunk. Újabb közel 15 órás buszozás. Induláskor már senki sem volt hangos, elmaradtak a közös éneklések. Mindenki fáradt volt. Többszöri megállás és pihenés után megérkeztünk a határra. Ekkora mindenki fellélegzett. A határon való átlépés után mindenki a telefonját kereste, hogy felhívhassa a szüleit. Debrecen táblát meglátva tudtuk, hogy már vasárnap este Körmenden lehetünk. A vonatot elérve már robogtunk is Budapest-Nyugati pályaudvar felé. Zuglóban leszálltunk ahol buszra szálltunk. Pár megálló múlva már a Keletinél voltunk. A felszállás előtt vásároltunk ebédet, majd megkerestük a vonatunk. A vonatozás hazafelé nagyon jó hangulatban tellett. Varga Dani barátommal sok mindenről tudtunk így beszélni. Több jó ötletet és programot kitaláltunk, amit a közel jövőben megpróbálunk valósítani.

Király Márió


 

Így foglalja össze egy IT-s!

A Jobbik Ifjúsági Tagozata könyvgyűjtő akciót hirdetett 2011-ben májustól júniusig az erdélyi és csángóföldi magyar iskolák számára. Az adományozás ismét bebizonyította, hogy a liberalizmus szélsőségesen extrém változata, ami a hazánkat mérgezi, nem tudta elpusztítani a sok száz éves nemzeti összetartozásunk és öntudatunk. Vas megyében 3000 könyv gyűlt össze, országos szinten pedig körülbelül 40000. Néhány szerencsés kiválasztott végigkísérhette a könyvek útját a saját településéről egészen a célállomásig. A könyvgyűjtés mottója volt: „Minden magyar könyv, egy-egy újabb szeg Trianon koporsójába!” – Remélem, ha már ilyen masszív koporsót „szegeltünk” össze a gyűlölt békediktátumnak, hamarosan alkalmunk lesz megásni a sírját is.

RZ

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 18 - 18:00
Szentgotthárd, Rábafüzes felőli bevezető
2012, May 19 - 16:00
Halogy, Faluház (Petőfi Sándor utca 97.)
2012, May 31 - 16:00
Körmend, Jobbik-iroda (Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 5.)