Második Trianon fenyegeti hazánkat

A hazai földek megvédése már nemcsak társadalmi és gazdasági kérdés, hanem Magyarország megmaradásnak egyik sarkalatos pontja.

Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékozatóján elmondta: a Fidesz ismételten megmutatta az igazi arcát a magyar termőföld és ivóvízkincs védelmével kapcsolatban. Ugyanis a Vas Megyei Közgyűlésben az összes fideszes képviselő elutasította Rába Kálmán, a Jobbik megyei közgyűlési képviselőjének azon indítványát, amelyben egy ideiglenes bizottság felállítását kezdeményezte - azzal a céllal, hogy kivizsgálják, hogy a Vas megyei földek milyen arányban vannak zsebszerződések révén külföldiek kezében.

A politikus hozzátette: egyáltalán nem lepődött meg, hogy a Fidesz elutasította e javaslatukat. Hiszen még az alkotmányozás során a magyar termőföld és ivóvíz védelmében benyújtott módosító indítványukat név szerinti szavazáson az összes kormánypárti képviselő elutasította.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar termőföld és ivóvízkincs magyar kézben tartása nemzetstratégiai kérdés, amely hosszú évtizedekre meghatározza hazánk és nemzetünk jövőjét.  Ezért indítottak el nemrég egy földvédelmi razziát, melynek első állomása a Vas megyei Őrség volt. Azért itt, mert ebben a megyében került a legtöbb termőföld elsősorban osztrák gazdák kezébe. A razzia alkalmával szomorúan tapasztalta, hogy a külföldiek birtokába jutott termőföldeket szabályosan kizsigerelik.

Elsősorban energianövényeket termesztenek, de ezeket már nem itt dolgozzák fel, hanem kiviszik Ausztriába. Magyar munkaerőt nem foglalkoztatnak, adót és áfát nem fizetnek. Így sem az államnak, sem a helyben élőknek semmilyen hasznuk nem származik a földekből. A razziájukat sikeresnek értékelte, mert azóta tömegesen kapják az információkat a megye földjeivel kapcsolatban.

A politikus kiemelte: második Trianonról lehet már beszélni, ugyanis a magyar termőföldeknek országos szinten már több mint a harmada, a nyugati országrészben több mint a fele, Vas megyében pedig jóval több mint a fele került külföldiek tulajdonába. Felszólította a kormányt, hogy a kétharmados többségével, akár Brüsszel akaratával szembemenve, azonnal tegye meg a szükséges lépéseket a magyar termőföld és ivóvízkincs védelmében. Hozzátette, mindaddig nyomást fognak gyakorolni a kormányra, amíg ez nem teljesül.

Bana Tibornak az a határozott véleménye, hogy a zsebszerződésekkel a külföldieknek kijátszott termőföldeket vissza kell venni állami tulajdonba, majd ezeket tartós bérletbe helyben lakó magyar gazdáknak kell átadni művelésre.

Rába Kálmán, a Jobbik Vas megyei képviselője hozzátette: Nyugat-Magyarországon a földkérdés a huszonnegyedik órába ért, pedig a mezőgadaság és a feldolgozóipar talpra állítása lehet a kulcsa az ország felemelkedésének. Ennek ellenére a nyugati megyék egyes területein a földeknek több mint 80 százaléka, az Alpok lábánál található földeknek pedig már közel 100 százaléka a külföldiek kezében van. Tőkeerős magánemberek, vállalkozók, bankok sok esetben spekulációs céllal felvásárolták Nyugat-Magyarországot. Ennek folytatódása újabb nemzeti tragédiával fenyeget. A külföldiek a jogi kiskapuk kihasználásával és magyar ügyvédi irodák asszisztálásával, zsebszerződések útján szerzik meg a magyar földeket.

A politikus azért kezdeményezte az ideiglenes bizottság felállítását, hogy valós képet kaphassanak a földkérdésről. Tudni szerette volna, hogy melyek azok a termőföldek, amiket osztrák, szlovén és holland befektetők vásároltak meg. Továbbá az is a célja volt, hogy a termőföldek védelmében hatékonyabb jogi védelmet tudjanak nyújtani. Egy kampány beindítását is fontosnak tartotta, azzal a céllal, hogy a megye lakosságát tájékoztassák arról, hogy milyen hátrányokkal jár az, ha a földjeiket „elherdálják”.

Nagyon sajnálatosnak tartja, hogy ezen indítványát a megye kormánypárti többsége lesöpörte az asztalról. Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés fideszes elnöke ezt azzal indokolta, hogy nem szükséges ezzel foglakozni, mert a vidékfejlesztési államtitkár, V. Németh Zsolt éjt nappallá téve ezzel foglakozik és már nagyon közel jár a megoldáshoz. A képviselő maga is szeretne meggyőződni az elért eredményekről, ezért kérni fogja az államtitkár úrtól a részletes beszámolót.

Rába Kálmán végezetül elmondta: a kormányzati impotencia rövid időn belül azt fogja eredményezni, hogy még nagyobb arányban fognak megjelelni a földpiacon a tőkeerős külföldi vállalkozók, akikkel szemben a gazdasági válság miatt egyébként is nehéz helyzetben lévő magyar gazdák nem fogják tudni felvenni a versenyt. A hazai földek megvédése már nemcsak társadalmi és gazdasági kérdés, hanem Magyarország megmaradásnak egyik sarkalatos pontja.

J.F. – barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 18 - 18:00
Szentgotthárd, Rábafüzes felőli bevezető
2012, May 19 - 16:00
Halogy, Faluház (Petőfi Sándor utca 97.)
2012, May 31 - 16:00
Körmend, Jobbik-iroda (Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 5.)