Ennyit ér a szabad iskolaválasztás Körmenden?

|

Ennyit ér a szabad iskolaválasztás Körmenden?

Körmenden – az előző évben meghatározottak szerint – az idén szeptemberben kezdődő tanévben összesen 5 első osztály indítható a három általános iskolában. Ebből egyenesen következik, hogy valamely intézmény mindössze egy új osztállyal folytathatja működését. Normálisan működő városokban ez úgy történne, hogy az előzetes igényfelmérésből kiindulva állapítaná meg a képviselő-testület, hogy melyik iskola hány első osztályt indíthat a 2011/2012-es tanévben.

 

A Jobbik megdöbbenve áll az utolsó képviselő-testületi ülés óta egyértelművé vált döntés előtt, miszerint immár harmadik alkalommal az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola „fizeti meg” a pénztelenséget, holott a jelentkezők száma ezt semmivel nem indokolná. Az előzetes szándékfelmérés alapján a következő tanévben 120 gyermek kezdi meg tanulmányait valamely körmendi alapfokú oktatási intézményben. Előzetesen valamennyi szülőnek lehetősége volt mindhárom iskolának a kínálatát, oktatási-nevelési sajátosságait megtapasztalni. Ezt követően 47-en jelezték aláírásukkal, hogy gyermeküket az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskolába kívánják beíratni. Ez bőven indokolttá tenné a két osztály indítását. Amennyiben valóban 120 kisdiák kezdi meg a következő tanévtől a tanulást városunkban, akkor egyértelmű, hogy a másik két intézmény valamelyikében nincs meg a két első osztály indításához szükséges létszám.  Ebben az esetben mi indokolta azt, hogy a fideszes többségű képviselő-testület ismét egy olyan intézményt sújtson, ahol a pedagógusok kiváló szakmai munkát végeznek?  Ha tényleg ekkora a pénztelenség, akkor a sanyarúságból mindenki egyenlően vegye ki a részét! Az Olcsai kétszer, a Somogyi egyszer már megtette. A Kölcsey Utcai Általános iskola valahogy mindig jól keveredik ki ezekből a kényes szituációkból.

Felháborító, hogy a Fidesz ismét politikai döntést hozott, ahelyett, hogy a körmendi szülök és a gyermekek érdekeit és akaratát figyelembe véve cselekedett volna.

 

Bana Tibor

országgyűlési képviselő

Auer Miklós

önkormányzati képviselő

Molnár Dániel

a Körmendi Jobbik IT elnöke

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 18 - 18:00
Szentgotthárd, Rábafüzes felőli bevezető
2012, May 19 - 16:00
Halogy, Faluház (Petőfi Sándor utca 97.)
2012, May 31 - 16:00
Körmend, Jobbik-iroda (Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 5.)