Bana Tibor azonnali kérdése a belügyminiszterhez: Már Vas megye sem a béke szigete?

|

Tisztelt Államtitkár Úr!

 

Szűkebb hazám, Vas megye hosszú ideig a „béke szigetének” számított. A cigánybűnözés az országos átlag alatti mértékű volt, ritkán történtek kirívóan súlyos bűncselekmények. Az elmúlt időszakban ez a helyzet sajnos megváltozott.

Csak néhány példa: Kőszegen már egyáltalán nem úgy működik a becsületkasszás árusítás, mint pár évvel ezelőtt, a nemrégiben, Jánosházán és Telekesen tartott lakossági fórumainkon pedig a helyiek számoltak be a településükön uralkodó áldatlan állapotokról. A közelmúltban Kőszegen egy idős asszonyt, Szombathelyen pedig egyetemistákat vertek meg cigány származású elkövetők. Ezek csak a legkirívóbb esetek a közelmúltból, a hétvégén pedig újabb erőszakos esemény borzolta a megyében élők kedélyeit. Történt ugyanis, hogy fényes nappal, Szombathely belvárosában egy hétfős csapat vert össze három premontreis gimnazistát, akik Cooper-teszt futás után tartottak vissza iskolájukba. Az egyik diák olyan rúgást kapott a koponyájára, hogy azonnal eszméletét vesztette. Az áldozatok mind békés diákok, provokációról szó sem volt. A Vas Népe internetes változata először megírta, hogy az elkövetők cigányok voltak, majd – öncenzúrát alkalmazva – átírták az esetről szóló beszámoló szövegét. Még ennél is felháborítóbb azonban, hogy az ügyész nem kezdeményezte a cigány származású elkövetők előzetes letartóztatását.

 

Tisztelt Államtitkár Úr!

 

Hol a közbiztonság, hol a két hét alatt beígért rend, amikor már nemcsak az Északkelet-Magyarországon élők, de a Vas megyeik sem érezhetik magukat biztonságban? Minek kell még történnie ahhoz, hogy a kormány megtegye végre a szükséges lépéseket a közbiztonság megteremtése érdekében?

 

Várom megtisztelő válaszát!

 

A kérdésre Kontrát Károly államtitkár úr válaszolt. Az egyperces viszontválaszomban kifejtettem, hogy államtitkár úr válasza nemcsak számomra, de meggyőződésem szerint a Vas megyében élők számára sem elfogadható, illetve Kontrát Károly állításával szemben a megyénkben élők egyáltalán nem érzik magukat biztonságban. Természetesen nem állítom, hogy a konkrét esetről a kormány tehetne, de azt igen, hogy nekik kell megtalálniuk a megoldást a közbiztonság megteremtésére, ha már ellehetetlenítették azokat, akik saját idejüket és saját energiájukat nem kímélve léptek fel a rend megteremtése érdekében. Biztos vagyok benne, hogy a Vas megyeiek többsége nem az úgynevezett egyenruhás bűnözés elleni fellépést, hanem a vidék közbiztonságának megteremtését várná el a kormánytól.

 

Bana Tibor

országgyűlési képviselő,

a Jobbik Vas megyei elnöke

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 18 - 18:00
Szentgotthárd, Rábafüzes felőli bevezető
2012, May 19 - 16:00
Halogy, Faluház (Petőfi Sándor utca 97.)
2012, May 31 - 16:00
Körmend, Jobbik-iroda (Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 5.)