Auer Miklós önkormányzati képviselő beszámolója (augusztus)

|

Lépjünk vissza egy kicsit az időben.

    Mindenképpen sikernek kell elkönyvelni azt, hogy a városi ünnepnapok és emléknapok sorába sikerült felvetetni az 1943. január 12.-én indult doni áttörést, mely a II. világháborúnak a magyarok számára talán a legtöbb áldozatot követelő csatája volt, így lehetővé válik az ott elesett magyar katonákra emlékezni. Sajnos csak 5 évente...

    Lakossági kérés után sikerült megjavíttatni a Rákóczi út-IV. Béla király utca kereszteződésében levő lépcsőt és a ferde lehajtót. Ezzel egy időben, külön kérés nélkül, kijavították az illetékesek a kastély északi kapujánál levő lépcsőket is, melyet megköszöntem.

    Természetesen aláírtam azt a levelet - Bana Tibor országgyűlési képviselő, Rába Kálmán megyei közgyűlési képviselő, Dervalics Roland polgármester, Balassa Péter önkormányzati képviselő, Kiss Zsolt önkormányzati képviselő, Giczy József önkormányzati képviselő urakkal egyetemben -, melyben a Vas Megyei parlamenti képviselők közül - Bebes István Körmend polgármestereként, dr. Hende Csaba miniszterként, V. Németh Zsolt államtitkárként, dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestereként, Kovács Ferenc a megyei közgyűlés elnökeként, dr. Gulyás Gergely a Fidesz, Básthy Tamás pedig a KDNP frakcióvezetőjeként is arra kérjük, hogy lobbizzanak a kormánynál a Vas megyeiek érdekében. A kérdés ("Mi várható a 86-os út ügyében"). Ezen levelünkre 2011. január 05-én egyedül csak Gulyás Gergely válaszolt. Idézem:"... Annak ellenére, hogy bizonyos értelemben "vendégként" lettem Vas megye képviselője igyekszem a Vas megyeiek bizalmát megszolgálni, ezért rendszeresen járok a megyébe, és magam is tapasztaltam azokat az elviselhetetlen forgalmi viszonyokat, melyeket az ország egyik legfejlettebb térségébe történő eljutáshoz a megyében lakóknak el kell szenvedniük. Mindezt ráadásul úgy, hogy e méltatlan helyzetnek Győr-Moson-Sopron megye több települése - különösen Csorna - szintén kárvallottja"...

    Ugyancsak lakossági kérésnek megfelelően feltettem a kérdést: milyen üzem épül a volt Ládagyár helyén, és ott mikor lehet dolgozni? A válasz roppant egyszerű és elkeserítő volt. Nem lesz ott üzem, hanem lakóházak.

    Mindenképpen eredménynek könyvelhetjük el, hogy habár 2010 októberében (!) hoztam elő először a volt Fényes előtti útszakasz állapotát, kérvén annak javítását, majd még kétszer visszatértem e témára, 2011 augusztusában a megkifogásolt útszakasz javítása mégiscsak megtörtént.

    Az összefoglaló végén meg kell jegyezni azt is, hogy minden olyan rendezvényre, amire meghívtak és belefért a szabadidőmbe - néha szabadságom terhére -, elmentem és részt vettem rajta, legyen az kiállítás (Erzsébet királynő ruhái, Körmendi gyógyítók, Fazekas kiállítás és verseny, fotókiállítás két alkalommal), koncert (Fúvósok újévi koncertje), Városi Balesetmegelőzési Bizottság ülése plusz egy bejárás, színház (KASZT bemutató), sajtótájékoztató (Dr.BSL u. - Bajcsy u. körforgalom), bemutató (katasztrófavédelmi gyakorlat, Polgárőr nap), közmeghallgatás (Nádalján szennyvíz projekt), Y09 Postagalambsport Egyesület versenyei, Kölcsey F. Gimnázium tanévnyitója, és még sorolhatnám.

És eljött az augusztus.

    A 12 napirendi pontból 10-ben történt szavazás, az egy kihagyottról majd szeptemberben kell dönteni, egy pedig nem igényelte azt. Az Önkormányzat 2011. I. féléves gazdálkodásáról valamint a 2011. évi költségvetésről szóló rendelet módosítását képviselőtársammal együtt nem fogadtuk el, de így is 9/2 lett a végeredmény. Az indokok a testületi jegyzőkönyvben olvashatók.
    Az interpellációmra adott válaszokat nem fogadtam el.
Először.
Júniusban már jeleztem, hogy osztrák rendszámú turistabuszok haladnak át a frissen felújított régi Rába hídon. Akkor kaptam rá választ, de az útfelújítás alatt ráadásul átmenő forgalomban továbbra is használják az utat és a hidat is. Azt is nehezen értem, hogy idegen ország polgárai nem vigyáznak a mi dolgainkra, de hogy mi sem vigyázunk rá, azt meg végképp nem értem. Kint a 3,5 tonnás tábla, alatta a kiegészítő - kivétel mentők - ott az útszűkület, de minek. Saját szememmel láttam, és csak néhányat sorolok fel. Július 3.-án délelőtt egy német rendszámú, háromtengelyes, pótkocsis busz akart átmenni. A sofőr kiszállt, s mivel látta, hogy nem fér át, intenzív rutinozás után nyögve nyelve visszafordult. Július 13.-án 14,45-kor az osztrák már ki se száll, mert tudja, hogy átfér, és át is megy. Újra kérdezem, hogy ha egy magyar sofőr ugyan ezt eljátszaná Ausztriában, vajon meddig érne el? Ismételten és nyomatékosan megkérem az illetékeseket, hogy azért ezt a pofátlan magatartást nem kellene engedni. Vagy nekünk, magyaroknak, körmendieknek ez így is jó? Nem hiszem.
A válasz: "A rendőrök és a közterület felügyelők is fokozottan ellenőrzik a híd környékét is, amennyiben szabálysértés történik a megfelelő lépéseket megteszi az eljáró hatóság".

(Csak zárójelben jegyzem meg, itt elbeszélünk egymás mellett. Ugyanis amikor a felújított híd problémáját hozom elő, nem e tudatosan szabálysértőkre, hanem egy jól működő, a városnak nem kevés adót befizető cégre asszociál mindenki.)

Másodszor.
Ismétlem önmagam, amikor azt mondom, hogy örültem annak, hogy egy bejárás eredménye végre a képviselő urakhoz is eljutott. Most másképp fogalmazok. Meddig tartja fenn tudatosan, tehát tudatosan az életveszélyes kereszteződéseket Körmend önkormányzata (Mátyás király u., Zrínyi u), illetve meddig nem akarja meghallani a választópolgárok kérését. (Bartók ltp)
A szóbeli válasz lényege, nem tudjuk, kinek a feladata kihelyezni a táblákat. (Esetleg nincs rá fedezet?)

Harmadszor.
Augusztus 21.-én 11, most kivétel nélkül Lengyel rendszámú nyerges szerelvényt számoltam meg Egyházasrádócig. Egyik sem volt hűtős, élőállat-szállító. Ezek a szerelvények a 8-86-os kereszteződésénél belépnek Körmendre, tehát ott meg is pihenhetnének, miközben jelentősen hozzájárulhatnának a büdzséhez. De mivel ez nem történik meg, így a válsz elfogadása sem. Magyarul vagy nem tudunk, vagy nem is akarunk érvényt szerezni a szabályainknak, előírásainknak.
A válasz: "A rendőrség figyelmét felhívtuk a problémára, elmondták, hogy az ellenőrzés folyamatos a nyári szezonban".

    Ezek után másként tettem fel a kérdést. Meddig óhajtja tudatosan fenntartani az élet-és balesetveszélyes forgalmi csomópontokat Körmend Város Önkormányzata? Illetve meddig nem hajlandó meghallgatni a választópolgárok kérését?

    Továbbá részt vettem az Alapszervezet által rendezett, szervezett - rendkívül sikeresnek mondható - Családi Napon. De nem csak szemlélőként, hanem tevékenyen közreműködőként. A Modell és Makettépítő Klub sátrában és annak környékén lehetett makettezni, távirányítós autókkal, helikopterekkel próbálkozni mindaddig, amíg az akkumulátorok bírták. Nos, ez utóbbi alkatrészekből rengeteg kellett volna, talán jövőre. Két év kihagyás után ismét látták úszni a Gróf Batthyány Tódor-ról elnevezett vontatóhajó 1:50-es RC változatát is. Gratulálok a rendezőknek, szervezőknek, közreműködőknek.

Auer Miklós
önkormányzati képviselő

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 18 - 18:00
Szentgotthárd, Rábafüzes felőli bevezető
2012, May 19 - 16:00
Halogy, Faluház (Petőfi Sándor utca 97.)
2012, May 31 - 16:00
Körmend, Jobbik-iroda (Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 5.)