300 ezret is fizethet, aki nem csatolja be a biztonsági övet

|

biztonsági öv

Sajtóértesülések szerint július elsejétől akár 300 ezer forintos bírság is járhat gyorshajtásért, ittas vezetésért, a biztonsági öv becsatolásának elmulasztásáért, és a piroson áthajtásért is. Ez utóbbit a járőrök a gyalogosok esetében is figyelik, akik szintén magas, 30 ezer forintos bírságra számíthatnak.

Határozathozatal nélkül, akár a helyszínen 300 ezer forintos birsággal sújthatják az autósokat július 1-jétől a közlekedési törvény módosításainak életbelépésével.

A 300 ezer forintos összeghatár nem új a jogszabályban, a 2008-ban életbe lépett törvényben azonban csak olyan meghatározott esetekben róhatták ki azt az autósra, ha például természetvédelmi területre behajt vagy a vasúti átjárónál nem áll meg, esetleg túl gyorsan hajt.

A törvénymódosítással a kormány elsősorban a külföldi autósokat kívánja megszorítani: többségük ugyanis egyáltalán nem fizeti be az itt kapott bírságot. Az új szabály ezért lehetőséget kínál a rendőrnek, hogy "visszatartsa" a külföldi adós autóját - amit a bírság megfizetéséig - egy kijelölt várakozási helyen kell tárolni.

Az eddiginél kevesebbet kell fizetni a mobilozásért, a bukósisak vagy gyermekülés használatának elmulasztásáért; legfeljebb 30 ezer forintot. Bejön ugyanis a pontrendszer, 18 összegyűjtött pont esetén már elveszik a jogosítványt, ami a szakértő szerint elég visszatartó erő lehet.

 

hír24 - barikad.hu

 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 18 - 18:00
Szentgotthárd, Rábafüzes felőli bevezető
2012, May 19 - 16:00
Halogy, Faluház (Petőfi Sándor utca 97.)
2012, May 31 - 16:00
Körmend, Jobbik-iroda (Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 5.)